Novinky - Újdonságok

          • Ünnepélyes istentisztelet

            "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1b)

            2022. szeptember 11-én a református templomunkban sor került a Bárányka óvoda ünnepélyes tanévnyitójára az óvoda igazgatójának és alkalmazottainak illetve az iskolánk új igazgatóságának és pedagógusának eskütételére. Isten gazdag áldása legyen munkájukon!

          • Értesítés

            Kedves szülők és gyermekek!
            Büszkén jelenthetjük ki, hogy iskolánk ebédlőjének és konyhájának felújítási munkálatai befejeződtek és jövő hét hétfőjétől (szept.19-től) biztosítani tudjuk a gyerekek ebédeltetését. Reméljük, minden nap finomabbnál-finomabb ételekkel lepnek meg benneteket az aranykezű szakács nénieink. Az órák órarend szerint lesznek megtartva az alsó és a felső tagozaton is, tehát megszűnik az eddig tartott rövidített órarend.

          • Életmese pályázat 2022

            A tavalyi tanévben iskolánk részt vett a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által meghirdetett Életmese pályázaton, amiben tanulóink sikeresen helytálltak, öregbítve iskolánk nevét. Ezúton is szeretnénk gratulálni Albert Liának, Fehérek Jázminnak, Benik Róbertnek, Dankdo Dávidnak és felkészítő tanáraiknak!

          • Az új iskolabusz átvétele

            Nagy- nagy örömmel indultunk el 2022. augusztus 31-én Szigetszentmiklósra, ugyanis a Magyar Kormány és a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően 14 felvidéki településnek 15 alapiskolának 16 iskolabuszt ajándékozott, hogy a tanulók és családjuk számára ne okozzon gondot a közelebbi-távolabbi településekről biztonságosan eljutni a választott intézményekbe. A szerencsés iskolák közé tartozik a mi iskolánk is. A hatalmas segítséget hálásan köszönjük Magyarországnak, a Magyar Kormánynak és a Rákóczi Szövetségnek is egyaránt.

          • Tanévnyitó ünnepség 2022/2023

            "Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1Pt. 4,10) 
            Ahogy a tavalyi tanévet, úgy az ideit is ünnepélyes istentisztelettel kezdtük meg. Az istentiszteletet Nt. Orémus Zoltán egyházmegyei esperes tartotta, melynek keretén belül sor került az elsősök és az újonnan érkezet gyerekek köszöntésére, fogadalmára és a Bibliák átadására. Az iskolai tanévet új igazgatóasszonyunk Mgr. Badin Ivett nyitotta meg hivatalosan is, kérve Isten áldását az egész évre. Így a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának biztonságot nyújtó kapui tíz hónapon át várja szeretettel az ifjúságát. 
            Soli Deo Gloria!

          • Igazgatói szabadnap

            Értesítjük Önöket, hogy az iskolánk vezetősége a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által kiadott Tt.245/2008. sz. törvény 150.§ 5.bek., a nevelésről és oktatásról (közoktatási törvény),valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény értelmében, szervezési okok miatt 2022. szeptember 16-ára iskolánk diákjai számára igazgatói szabadnapot rendel el. Ezen a napon a tanári kar aktualizációs képzésen vesz részt. 

          • Értesítés az ebédeltetésről

            Értesítjük a kedves szülőket, hogy a jövő heti ebédeltetést az étkezde felújításának elhúzódása miatt nem tudjuk biztosítani. Ezért megkérjük Önöket, hogy a gyermekeknek biztosítsanak be elegendő élelmet. Ezúton felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a jövő heti tanítások az alsó tagozaton a negyedik, míg felső tagozaton az ötödik órák után befejeződnek. Megértésüket köszönjük! 

          • Iskolakezdés: Fontos tudnivalók

            Iskolakezdési tudnivalók:

            Az alábbi pontokban informáljuk Önöket a fontos tudnivalókról:

            • A tünetmentességi dokumentum:
              A COVID-19 elleni intézkedések függvényében tünetmentességi dokumentumot kell kérnünk. A dokumentum csatolmány formájában elérhető és letölthető. Kérjük Önöket a fájl letöltése után töltsék ki a dokumentumot.  Akik nem tudják biztosítani maguknak a nyomtatványt, azok az ünnepélyes tanévnyitói istentisztelet után az osztályfőnököt felkeresve kérhetnek dokumentumot.
              Megkérjük a kedves szülőket, hogy a tünetmentességről szóló nyomtatványt kitöltve legyenek szívesek kedden reggel visszajuttatni a gyermekekkel az osztályfőnökökhöz. Amennyiben nem kapjuk kézhez a kitöltött dokumentumot nem fogadhatjuk a gyermeket az iskolában.
               
            • Iskolabusz:
              Az új iskolabuszunk szeptember 6-ától szállítja a beutazó gyerekeket. Az iskolabusz az alsó tagozatos gyerekeknek (illetve szabad helyek esetén az ötödik osztály tanulóinak) hazaszállítását biztosítja. Ez a reggeli beutazásokra nem érvényes.
              Menetrend:
              6:15 Barka- Lucska (malom) – Dernő (futballpálya, buszmegálló)- Krasznahorka (posta)- Rozsnyó
              7:00 Kőrös (bolt)- Berzéte (kőrösi buszmegálló, községháza, faluvége) – Jólész- (keresztnél, köpűs kanyar, faluvége) – Hosszúrét(buszmegálló)- Rozsnyó (posta, iskola)  
              7:40 Csucsom (óvoda)
              7:45 érkezés.
              Az iskolabusz délutáni indulása: 15:15
            • Iskolai étkezde:
              Az étkezde az első héten nem tudja biztosítani az ebédeltetést a felújítási munkálatok befejezéséig. Ezért értesítjük Önöket, hogy az alsó tagozaton egész héten négy tanítási órát tartunk, azonban a napközit biztosítjuk. A felső tagozaton kedden osztályfőnöki órák lesznek, négy tanítási óra keretén belül, a többi napokon öt órát fogunk megtartani. 
              Az iskolai étkeztetésről szóló információk a jelentkezési lap dokumentumában megtalálható. A dokumentum csatolmányban elérhető mindenki számára. Kérjük Önöket a fájl letöltése után töltsék ki az adatokat és juttassák vissza az osztályfőnököknek. Köszönjük! Megjegyzés: Az ebédeltetés rezsiköltsége 0,20 cent ami egész évben számolódik. A  költséget a tanuló hiányzásának esetén is kötelező fizetni és ez a költség nem visszatéríthető.  

              Napközi:
              Megkérjük az érintett szülőket, hogy biztosítsák a napközis gyerekek számára az étkeztetést az első héten, az étkezde felújítási munkálatok befejezéséig.  Az iskolai napközi reggeli időpontja: 6:45-7:30-ig. A napközi 16:15-ig üzemel. A napközi illetéke 10 eur/hó.
          • Tanévnyitó 2022/2023


            Tanévnyitó 2022/2023

            A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket és a gyerekeket, hogy az ünnepélyes tanévnyitóra 2022.09.5-én 8:00-tól a református templomban kerül sor istentiszelet keretében, melyre szeretettel várják az intézmény tanulóit, szüleiket valamint a kis elsősöket!
            Továbbá, értesítjük az 1. és 5. osztály diákjait és szüleit, hogy az ünnepélyes tanévnyitó után az iskola épületébe várják őket az osztályfőnökök, akik további információkkal látják el Önöket.

          • Zánkai Erzsébet-tábor

            2022.6.26-án a délutáni órákban szerencsésen megérkeztünk a Zánkai nyári élménytáborba. A gyerekeknek sok-sok élményben volt részük - tábori nyitó- és záróceremóniában discóval egybekötve, délelőtti és délutáni foglalkozásokon vettek részt minden nap. Ilyen volt  pl. csapatépítő vizes vetélkedő a strandon, íjászat, kézműveskedés a tájházban, ahol a lányok táskát festettek. Mindegyikük kipróbálhatta bátorságát a kalandparkban, ahol a magasban lógva mászták meg az akadályokat, majd az éjszakai bátorságpróbán, ahol elrejtett "kincseket" kerestek a sötétben. A Balaton elringatott minket sétahajókázás közben, és egyben kellemesen hűsítő érzést nyújtott lubickolás közben. A partra és a kikötőbe Dottó kisvonatok szállítottak a tikkasztó hőségben. Színházi előadáson is voltunk, ahol a "Holdbéli csónakos" c. dalos mesét néztük meg, a cirkuszban lélegzetvisszafojtva figyeltük a zömében ukrán artisták produkcióját, és a "New Level Empire" koncertjén tombolhattuk ki magunkat. A gyerekek kötelező digitális, tudományos és prevenciós előadásokon is részt vettek, ahol értékes információkat gyűjtöttek az internet céltudatos használatáról, arról, hogyan találhatják fel magukat egyedül a természetben, és milyen veszélyek leselkednek rájuk különböző legális és illegális drogok formájában. Mindennapi hősökkel is találkozhattak - tűzoltók, rendőrök, mentősök, katonák mutatták be munkájukat. Sportnap keretén belül maguk is felmérhették erejüket és megmutathatták, mi az erősségük - Várady Viktória így szerzett 1.helyet a dekázó versenyen, a lányok között verhetetlen volt. Nagyon büszkék vagyunk rá. A 6., 7.,8.-osokból álló kis csapat e 6 nap alatt jól összekovácsolódott, bizony nehéz volt elhagyni ezt a fantasztikus tábort. Pazar élményekkel kezdődhetett el a szünidőőő...

            A kirándulásért köszönet a két felügyelő pedagógusnak, Badin  Valériának és Hegedűs Zsuzsának, akik mindent megtettek, hogy gyermekeink jól érezzék magukat, s épségben hazaérjenek.

             

             

          • VAKÁCIÓ

            A mai napon hivatalosan is véget ért a 2021/2022-es tanév. Mindenkinek kellemes szünidőt, jó pihenést és feltöltődést kívánok!

          • A múzeum kulisszatitkai

            2022.6.23-án az ötödik és hatodik osztály tanulói rendhagyó történelem óra keretén belül betekintést nyerhettek a rozsnyói múzeum raktáraiba.

          • Mikszáth Kálmán gyöngyszemei – projektnap Rimaszombatban

            Mikszáthot ünnepelték a rimaszombati Református Oktatási Központban, ahová 12 iskolából érkezett a diáksereg, hogy találkozzanak a palóc író szellemi hagyatékával. A nemzeti kultúránk megőrzése céljából emlékeztek Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulójára. A felkészítő tanárok és a lelkes tanulók, diákok nagy szeretettel készültek az eseményre. S ahogy a főszervező mondta, „a végtelen időből szakítottak egy darabot az emberi mértékű véges feladatra, az ember nemesítésére.” A szervezők abban bíznak, hogy ez a lelkesedés, a kíváncsiság a továbbiakban is útitársaik lesznek a mindennapokban. Iskolánk tanulói Az a fekete folt című novellát mutatták be. Az akol helyén marad egy fekete folt. Ez a folt egy szégyenfolt Olej lelkén, mely soha el nem tűnik. A csapatok emléklapot, Mikszáth műveinek egy csomagját, a felkészítő pedagógusok Mikszáth Kálmánné visszaemlékezéseinek gyűjteményét vehették kézbe.

          • A természet kincsei vízközelben

            A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 2022. június 14-re tanulmányi versenyre hívta a kísérletezni vágyó tanulókat. Lehetőség nyílt gyógyhatású forrásvizek, tájvédelmi területek, illetve a víz közelében és vízben élő élőlények bemutatására rövid prezentáció keretében. A „Karsztosok“ csapata kiválóan képviselte intézményünket, első helyen végeztek. A csapat tagjai Korintus Beáta, Korintus László, Tisza István, nyolcadikos tanulók. Gratulálunk sikeres szereplésükhöz.

          • A szülők figyelmébe

            Továbbítjuk a Regionális Közegészségügyi Hivatal kérelmét.

            Dobrý deň,

                RÚVZ so sídlom v Rožňave sa podieľa na príprave pilotného projektu na podporu očkovania proti ľudskému papilomavírusu (HPV).

            V rámci pilotnej štúdie Vás žiadame o spoluprácu a uverejnenie dotazníka (odkaz nižšie) prostredníctvom informačného systému EDUPAGE.

            https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdsIQ00B31LP3BbDJrmotKrhAw-ChLvJ6x2fkwFFYkK5NyCMw/viewform?usp=sf_link

            Dotazník je zameraný na prieskum názoru rodičov žiakov II. stupňa Vašej školy k očkovaniu detí proti HPV. Dotazník je anonymný, pozostáva zo 6 otázok a jeho vyplnenie zaberie len 2 minúty.

            V rámci spolupráce Vás žiadame o informáciu o dátume zverejnenia v IS.

            Informácia pre rodičov:

            Vážení rodičia, RÚVZ so sídlom v Rožňave si Vás dovoľuje osloviť ohľadom prieskumu názorov o očkovaní proti ľudskému papilomavírusu HPV, ktoré sa podieľajú na vzniku nádorových ochorení u žien a mužov. Cieľom dotazníka je zmapovať postoj rodičov k očkovaniu detí proti HPV. Dotazník je anonymný, pozostáva zo 6 otázok a jeho vyplnenie zaberie len 2 minúty. V jednotlivých otázkach vyberte len jednu možnosť, ktorá najlepšie vystihuje Váš názor.

            https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdsIQ00B31LP3BbDJrmotKrhAw-ChLvJ6x2fkwFFYkK5NyCMw/viewform?usp=sf_link

            Za Vašu ochotu a čas strávený pri vyplnení dotazníka vopred ďakujeme.

            --

            Mgr. Petra Váradyová Referát Hygieny detí a mládeže Oddelenie Epidemiológie a hygieny detí a mládeže

            RÚVZ so sídlom v Rožňave Špitálska 3, 048 01 Rožňava

          • 25 éves a Rozsnyói Meseszínház

            Mesék és bábok varázsbirodalma a Bányászati Múzeum Galériájában -  A Rozsnyói Meseszínház fennállásának 25. évfordulója alkalmából a Rozsnyói Bányászati Múzeummal, Kassa megye kulturális intézményével és Rozsnyó várossal együttműködve jubileumi kiállítást rendezett, melynek megnyitója 2022. június 10-én volt a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában. A megnyitó a gyermekek számára élő koncerttel volt egybekötve. A kiállítás betekintést nyújt a színház előadásainak rejtelmeibe: a bábok, díszletek, kellékek és az előadásokról készült fényképek érdekes világába. További sok sikert kívánunk a jubiláló bábszínháznak, Badin Ádámnak!

    • Kontakty

      • Spojená škola, Ulica kozmonautov 1791/2, Rožňava
      • Riaditeľstvo školy-Igazgatóság: 058/ 7331 656, mobil:0910 212 351
        Školská jedáleň-Étkezde: 0910 212 464
      • Ulica kozmonautov 1791/2
        04801 Rožňava
        Slovakia
      • IČO: 555 821 68
      • DIČ: 212 20 666 17
      • PhDr.Iveta Badinová
    • Prihlásenie