Novinky - Újdonságok

          • Földi János Természettudományi Verseny

            Az Eötvös József Református Oktatási Központ a 2021/2022-es tanévben is meghirdette a Földi János Természettudományi Versenyt. Legfőbb céljuk, hogy közelebb hozzák a gyerekeket a teremtett világhoz, s ezzel az élménnyel együtt megszerettni velük a természettudományokat. A megmérettetés három levelezős fordulóból és egy helyi döntőből állt. Iskolánkból Beník Róbert V.A osztályos tanuló kapcsolódott be a versenybe. Köszönjük a képviseletet és a sikeres szereplést.

          • 25 éves a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája

            1997. szeptember 1-jén nyílt meg az iskola kapuja a tanulók előtt.

            2022. június 6-án, pünkösd napján hálaadó istentisztelet keretén belül emlékeztünk meg iskolánk megalakulásának  25. évfordulójáról. Az istentisztelet előtt az iskolában vendégül láttuk az iskola volt pedagógusait és alkalmazottait, akik örültek a találkozásnak, végignézték az iskola épületét, megálltak egy-egy régi fénykép előtt, s örömmel emlékeztek az itt töltött időkre. Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívásunkat.

          • Hagyományok ápolása

            2022. június 2-án iskolánkban ért véget az SZMPSZ Rozsnyói Területi Választmánya által meghirdetett programsorozat, a Hagyományok Hete Felső-Gömörben. A Rozsnyói járás teljes szervezettségű iskolái képviseltették magukat  a rendezvényen. Nálunk a népdalé, néptáncé volt a főszerep. A nyolcadikos tanulók néptáncelőadása után a tanulók szebbnél szebb népdalokat adtak elő. A jelenlévők megismerkedhettek a népviselettel is. A kézművesfoglalkozáson kitűzőket csináltak. Legnagyobb sikere a táncháznak volt, ahol kicsik, nagyok, tanító nénik együtt táncoltak.

          • Gyermeknap Kassán

            2022. június 1-jén a gyermeknapot a 7.,8. és 9. osztály tanulói Kassán töltötték. A vonattal való utazás  élményt jelentett, de megismerkedtek a városi közlekedéssel is, hisz legtöbben autóval utaznak Kelet-Szlovákia központjába. A tanulók megtekintették az állatkertet, ahol csoportokba osztva különböző feladatokat oldottak meg. Élményekkel, kalandokkal teli nap volt a mai.

          • Gyermekjátékok Szádalmáson

            A SZMPSZ Rozsnyói Területi választmánya 2022. V. 24. és VI. 2. között négy helyszínen megszervezi a Hagyományok Hete Felső-Gömörben programsorozatot. A rendezvény négy programjába a gömöri régió lassan feledésbe merülő falusi szokásait, hagyományait építette be.

            2022. május 24-én a Szádalmási Alapiskolában gömöri gyermekjátékokat tanultak a gyerekek. A foglalkozást Badin Gabriella vezette.

          • „Ami él, az mozog”

            Mozogj az egészségedért! világnap alkalmából a Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal 2022. május 25-én a Bányászok terén sportolásra hívta az alapiskolák 5. és 6. osztályos tanulóit. Az aktivitás „Ami él, az mozog”címszó alatt valósult meg. Az esemény rávilágított a sport, a mozgás fontosságára egészségünk és jó közérzetünk érdekében, illetve népszerűsítette a különböző sportágakat a fiatalok körében. Iskolánk csapata a 20 résztvevő közül a 9. helyen végzett. Nyereményük a dobsinai jégbarlang szomszédságában lévő rancsra szól, ahol a csapat kellemesen tölthet egy napot, a tanulók lovagolhatnak.

          • Nyári táborok

            A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2022. július 4 – 8. között Komáromban 3 tábort is szerveznek az alapiskolák tanulói részére:

            1. XVII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor

            2. X. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábor

            3. LEGO ROBOTIKA

            Részletek az SZMPSZ oldalán: https://szmpsz.sk/felhivasok/

          • Értesítés

            Értesítjük a kedves Szülőket és a Tanulókat, hogy az iskolai autóbusz 2022.május 23-tól, hétfőtől nem üzemel a sofőr betegsége miatt. Előzetes információk szerint ez így marad június végéig, ha nem jelentkezik másik sofőr. Ha valaki tud segíteni e probléma megoldásában, kérjük, jelentkezzen. Megértésüket köszönjük.

          • Színházi előadás

            2022. május 16-án színház volt az iskolában. Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című vígeposzát láthattuk Gál Tamás színművész előadásában humorral, fiatalsággal és jókedvű játékossággal telítve. Egyszemélyben volt a mesélő, Dotottya és mindenki más.A közönség egy percig sem unatkozott. Köszönjük őszinte játékát és a pazar előadást!

          • Szavalóverseny Bécsben

            Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete 2022. május 14-én rendezte a nemzetközi  vers- és prózamondó versenyt. Iskolánkat Beník Antónia, harmadikos tanuló képviselte, aki prózamondásban harmadik helyzést ért el. Gratulálunk, Tonka.

          • Tantestületi továbbképzés

            Tantestületünk 2022. május 9-én szakmai továbbképzésen vett részt. A képzés " A pedagógusok szakmai fejlődése" címmel a pedagógusokról és a szakszolgálati dolgozókról szóló 138/2019 T.t. számú törvény alapján valósult meg. Az előadó Fodor Attila, a Coménius Pedagógia Intézet igazgatója volt. Köszönjük a tartalmas napot, mellyel hozzájárult tantestületünk szakmai fejlődéséhez.

          • Értesítés

            2022.5.9-én szünetel a tanitás iskolánkban. A tanári kar és hozzánk tartozó kisiskolák pedagógusai módszertani napon-továbbképzésen vesznek részt. A tanitás 2022.5.10-től folytatódik, amikor az iskolabusz is újra üzembe lesz helyezve.

             

          • Egressy Béni Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny Kazincbarcikán

            2022.április 23-án délután diákjaink részt vettek az Egressy Béni Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyen Kazincbarcikán, ahonnan sok szép élménnyel és oklevéllel gazdagodva tértek haza. Köszönjük a versenyzőknek iskolánk képviseletét és a felkészítőknek az áldozatos munkát.

            Gratulálunk az iskola versíróinak is. A 2020-as versíró versenyt is ezen a délután értékelte a zsűri. Díjazottjaink:

            Lipták Csenge, IX.A - 3. hely

            Bodnár Ramóna /volt diákunk/ - különdíj

          • Értesítés

            Kedves Tanulók, Tisztelt Szülők!

            Az iskolakonyha vezetője értesít mindnekit, hogy 2022. április 20-án a szakácsnők betegsége miatt nem lesz főzés. A konyhavezető egyedül nem tudja ellátni az iskola ebédeltetését. Kérjük a szülőket, csomagoljanak a tanulóknak több ennivalót. Tanítás után lehet jönni az alsó tagozatos tanulókért, de a napközi 14.00-ig üzemel. A csütörtöki és a pénteki főzésről április 20-án, holnap értesítünk mindenkit. Megértésüket nagyon szépen köszönjük.

    • Kontakty

      • Spojená škola, Ulica kozmonautov 1791/2, Rožňava
      • Riaditeľstvo školy-Igazgatóság: 058/ 7331 656, mobil:0910 212 351
        Školská jedáleň-Étkezde: 0910 212 464
      • Ulica kozmonautov 1791/2
        04801 Rožňava
        Slovakia
      • IČO: 555 821 68
      • DIČ: 212 20 666 17
      • PhDr.Iveta Badinová
    • Prihlásenie